Kodály Zoltán 
Szülei, Jaloveczky Paulina és Kodály Frigyes Kecskeméten kötött házasságot, s itt született Kodály Zoltán 1882. december 16-án. Két testvére volt: nővére, Emília, és öccse, Pál.  
Kecskeméten csupán néhány hónapot töltöttek, azután Galántára költözött a család. Itt töltötte élete 7 legszebb évét a kisfiú, ebben a szlovák-magyar-német ajkú községben. (Ennek emlékét őrzi a Galántai táncok című műve.)
A szülők mindketten szerették és művelték a zenét. Az apa hegedült, az anya énekelt és zongorázott; ilyen légkörben nevelkedtek a gyerekek. Kodály Zoltán 4 éves korában komponált először.
1892-ben Nagyszombatra került gimnáziumba, ez volt első komolyabb zenei tanulmányainak színhelye. Kodály szinte mester nélkül megtanult zongorázni, hegedülni, brácsázni. A gimnázium zenekarában játszott, énekelt a templomi kórusban. Tanulmányi eredménye kiváló volt. Különösen irodalomból és a nyelvekből tűnt ki. Érdeklődése azonban egyre inkább a zene felé fordult. Komponálni kezdett. A gimnáziumi zenekar egy fiatal tanár vezényletével 1898-ban (16 éves ekkor) bemutatta Kodály első zenekari művét, a d-moll nyitányt. Az eseményről jó kritika jelent meg a pozsonyi újságban. Kodály példaképe Haydn és Mozart volt. A gimnáziumban irodalmi pályázatot is nyert, ezért tudományos jövőt jósoltak neki.
Jeles érettségi után 1900-ban a Budapesti Pázmány Péter Egyetemre iratkozott be, magyar-német szakos bölcsészhallgató lett.    
A bölcsész szakkal egy időben folytatta zenei tanulmányát is, beiratkozott a Zeneakadémiára, zeneszerzést tanult. 1905-ben megszerezte magyar-német szakos tanári diplomáját, és megkapta diplomáját a Zeneakadémián is.
1905 augusztusában indult el első népdalgyűjtő útjára Galántára, hogy személyesen jegyezze le a paraszt „nótafák” ajkáról a hamisítatlan népdalokat. Egy hónap alatt 150 dalt jegyzett fel.
Ebben az időben ismerkedett meg Bartók Bélával. Felosztották egymás között a kutatási területeket, aztán összerakták, amit külön gyűjtöttek.  
Közös művük a Magyar népdalok énekhangra és zongorára. E kiadvány előszavában fogalmazta meg először a két zeneszerző a magyar népzenéről vallott nézeteit.
Az 1907-ben felavatott új Zeneakadémia tanárai lettek mindketten: Kodály Zoltán zeneelméletet, Bartók Béla zongorát oktatott.
1910-ben volt a két komponista első közös szerzői estje. Az itthoni közönség nehezen barátkozott meg az új stílusú zenével, pedig ugyanebben az évben Kodály művei már szenzációnak számítottak egy Párizsban és Zürichben tartott bemutatón.1910-ben megházasodott. Felesége, Sándor Emma maga is nagy tehetségű zeneszerző, jeles műfordító volt.
Kodály második gyűjtőútja az erdélyi Kalotaszegre és környékére vezetett, utolsó gyujtőútjának célja pedig Bukovina (1914-ben) volt. Öt kis faluban 200 népdalt gyűjtött. Istensegíts községben jegyezte fel a legtöbb régi stílusú dallamot. A háború alatt engedélyt kapott katonadalok gyűjtésére is.    
Az ezt követő évek legjelentősebb alkotása a Pest és Buda egyesítésének ötvenedik évfordulójára írt Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár 1923) volt. Kodály nemzetközi pályafutása e mű zürichi bemutatójával folytatódott 1926-ban.
Ugyanebben az évben (1926) mutatták be az Operaházban a Háry János című daljátékát (ekkor szólaltak meg először az Operaház színpadán magyar népdalok), majd pedig 1932-ben a Székely fonót, amelyet hamarosan a milánói Scala is műsorára tűzött.
1936-ban Buda töröktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára komponálta Kodály a Budavári Te Deumot.  
1940-ben szomorú búcsúkoncertet adott Bartók Béla és felesége a Zeneakadémián. A nácizmus előretörése miatt elhagyták az országot, New York-ba emigráltak. (Bartók már nem is tért vissza többé, 1945-ben meghalt.)    
1958-ban meghalt Kodály felesége is. Később Péczely Saroltát vette feleségül, aki Kodály 1967. március 6-án Budapesten bekövetkezett haláláig társa, támasza volt, azóta pedig életművének méltó ápolója, a kodályi szellemi hagyaték gondozója mind a mai napig.
Ez az életmű igen szerteágazó: a zeneszerzés mellett a népzenekutatásra, a zenepedagógiára és a magyar nyelv ápolására, védelmére is kiterjedt.

„Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”
Kodály Zoltán